Elméleti képzés
|
|
Dr. Csaba László és Szekér Zoltán is megtartotta az elméleti képzéseket az „Úszás, mint alapsportág népszerűsítése a dorogi kistérségben” nevet viselő elnyert TÁMOP pályázatban résztvevő oktatási intézmények tanulói számára.
Az előadások mellett természetesen tovább folytatódik a gyakorlati oktatás is, a diákokat folyamatosan fogadjuk a Dorog Városi Uszodában.

|
Oktatás Piliscséven
|
|
Január 17-én, kedden, Piliscséven, Tokodaltárón és Bajnán elméleti oktatást tartunk az „Úszás, mint alapsportág népszerűsítése a dorogi kistérségben” pályázat keretében. A TÁMOP pályázati programban részt vevő iskolák diákjai dr. Csaba Lászlónak, a Testnevelési Egyetem nyugalmazott tanárának az előadását hallgathatják meg. |
A vízilabdás közösségben
|
|
Nagy örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy a kapott szóbeli tájékoztatás alapján egyesületünk felvételt nyert a Magyar Vízilabda Szövetségbe. A Magyar úszó Szövetség mellett egy újabb rangos szervezet tagja lettünk, és ez újabb ösztönzést jelent a számunkra.
A feladat nagy: az úszósport folyamatos fejlesztése mellett helyt kell majd állnunk egy másik magyar sikersportágban, a vízilabdában is. Ehhez kérjük a Szülők, a Gyerekek és Partnereink további segítségét! Egyben szeretnénk megköszönni mindenkinek az eddigi munkáját és áldozatvállalását! Bízunk benne, hogy a nehézségek ellenére is eredményesen tudunk majd együtt dolgozni! |
Telefonszám változás
|
|
Ezennel értesítünk minden Kedves Szülőt, Partnert és Tanítványt, hogy 2012. január 02.-tól egyesületünk edzőjének, Szabó-Rácz Petrának megváltozott a telefonszáma.
Az új telefonszám: 06-30-424-5000 |
BUÉK
|
|
Ezúton kívánunk minden versenyzőnknek, tanítványunknak, sikerekben gazdag, Boldog Új évet! |
Remek hangulat a Békatalálkozón!
|
|
A visszajelzések alapján a résztvevők nagyszerűen érezték magukat az egyesületünk által szervezett Békatalálkozón! A december 3-ai versenyen a mieink mellett az esztergomi úszók- és triatlonosok is részt vettek.
A viadalt a 2000-2005-ös korosztályú versenyzők számára szerveztük meg. A triatlonosok nyolc, az esztergomi úszók tizennégy, a mi versenyzőink tizenöt aranyérmet szereztek. Minden résztvevő Mikulás ajándék kapott, amelynek a gyerekek és a szülők is nagyon örültek.
Részletes eredmények>>
Képek megtekintése>> |
Időpont változás
|
|
A Békatalálkozó versenyünk új időpontja 2011. december 3-á A verseny programja változatlan! Minden versenyzőnek jó felkészülést kívánunk és az új időpontban szeretettel várunk mindenkit! |
Következő versenyek!
|
|
Tiszelt Szülők, Kedves Gyerekek!
A versenycsapatra a téli szünet előtt még három megmérettetés vár. November 14-én (hétfőn) Esztergomban rendezik meg a városi Diákolimpiát, mely feltétele a továbbjutásnak a megyeire. Rögtön utána, 19-én (szombaton) a már szokásosnak mondható Budapest Kupán versenyzünk, és december 10-én (szombaton) a Tatabányai Vízmű SE meghívására részt veszünk a Vízmű (évadzáró/Mikulás) Kupán.
Reméljük, szép sikerekkel zárjuk majd a 2011-es évet, addig is dolgozzatok keményen az edzéseken!
Zsófi néni |
ÚJ-HULLAM BÉKATALALKOZA“
|
|
Verseny célja:
A környékbeli egyesületek úszóinak versenyeztetése, sikerélményhez juttatása. A verseny elsődleges célja, hogy a hazai Úszóversenyeken kevésbé eredményes versenyzőket is sikerélményhez juttassuk, ezért kérünk mindenkit, hogy a MÚSZ ranglistáján szereplő úszókat ne nevezzen.
Verseny rendezője:
Új-Hullám SE
Verseny ideje: 2011. december 3. (szombat) 9 óra.
Verseny helye:
Dorog Városi Uszoda, Dorog, Iskola u. 9.-11.
6 pályás, 25 m feszített víztükrű, 27 C’ medence. Kézi időmérés.
Információ: Szabó-Rácz Petra (30/355-7906)
Verseny díjazása:
I.-III. helyezettek érem díjazásban részesülnek. A IV.-VI. helyezetteket oklevéllel jutalmazzuk.
Több időfutam esetén az egyes időfutamokban elért időeredmény alapján történik. A legjobb nevezési idővel rendelkezők az utolsó időfutamban indulnak. A besorolás a nevezési idők alapján készül, de az elért eredményt korosztályonként értékeljük.
A verseny résztvevői:
Az egyesületek által szabályosan benevezett versenyzők.
Nevezés:
Az előnevezés határideje: 2011.november 26-ig.
A nevezési lapokat elektronikus úton kérjük elküldeni az ujhullamse@gmail.com e-mail címre.
Nevezési díj:
800 Ft/rajt
Egyéb:
A medencetérbe utcai cipőben bemenni TILOS! Kérjük a csapatvezetőket tájékoztassák a kísérőket!
Versenyszámok:
1. 25 m fiú gyorsúszás 2005
2. 25 m leány gyorsúszás 2005
3. 50 m fiú gyorsúszás 2000, 2001, 2002, 2003,2004
4. 50 m leány gyorsúszás 2000, 2001, 2002, 2003,2004
5. 25 m fiú hátúszás 2005
6. 25 m leány hátúszás 2005
7. 50 m fiú hátúszás 2000, 2001, 2002, 2003,2004
8. 50 m leány hátúszás 2000, 2001, 2002, 2003,2004
9. 25 m fiú mellúszás 2005
10. 25 m leány mellúszás 2005
11. 50 m fiú mellúszás 2000, 2001, 2002, 2003,2004
12. 50 m leány mellúszás 2000, 2001, 2002, 2003,2004
13. 6x25m fiú gyorsváltó 2000-2001-2002-2003-2004-2005
14. 6x25m leány gyorsváltó 2000-2001-2002-2003-2004-2005
* Megjegyzés:
A 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005-ben születettek értékelése korosztályonként történik!
A váltókban a megadott korosztályok szerinti sorrendet kell tartani!
Mindenki csak a saját korcsoportjában szerepelhet!
|
Kezdődik a tanév!
|
|
Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek!
Szeptember 1-jén megkezdődik az iskola, 5-én (hétfőn) pedig újra vízbe csobbanhatnak a versenyzők, hiszen a nyár végi pihenést követően megkezdődnek az edzések. Reméljük idén is hasonló, vagy inkább még nagyobb szorgalommal és lelkesedéssel fogtok edzeni, hogy a következő versenyszezonban is sok érmet szerezzetek! Mi már nagyon várjuk az edzéseket, reméljük ti is. Még egy hetetek van addig, hogy pihenjetek, és kihasználjátok a szép időt, de az extrém sportokkal már legyetek óvatosak. Mindenki nézze át a felszerelését (úszónadrág, úszódressz, szemüveg, úszósapka, papucs, törölköző, köntös stb.) hogy minden meglegyen hétfőre. Semmit ne hagyjatok otthon, főleg a jó kedvet, és a motivációt.
Ha valakinek még van addig kérdése, a 06/30/355-7906-os telefonszámon tud érdeklődni, hétköznap reggel 8-tól délután 18 óráig.
Találkozunk hétfőn, és mindenkinek sok sikert kívánunk az elkövetkezendő tanévhez!
Petra néni és Zsófi néni |
Az év első versenye
|
|
Kedves Szülők, és gyerekek!
Egyesületünk meghívást kapott a móri egyesülettől az október 8-án, szombaton megrendezésre kerülő Ezerjó Kupára. A versenykiírás 2004-től 1996-ig született versenyzők részére szól. A verseny 9 órakor kezdődik, megnyitó 3/4 9 kor, bemelegítés 3/4 8-tól. Az indulásról konkrétumot jövő héten tudunk mondani. A versenyszámokról minden csapatnak az edzője tud bővebb felvilágosítást adni.
Mivel az indulás feltétele a sportorvosi igazolás,október 5-én délután 15 órára sportorvoshoz megyünk!
Sajnos Esztergomban megszűnt a sportorvosi rendelés, így a csapat busszal fog Tatabányára utazni. Az indulásról bővebben később tudunk tájékoztatást adni.
Kérdés esetén érdeklődhetnek az úszóedzőknél telefonon, vagy személyesen.
|
Nyári szezon
|
|
Kedves Gyerekek és Szülők!
Június 20.-24.-ig nyári szünet van az edzéseket illetően is.
Június 27.-től augusztus 15.-ig az edzőtáborokon kívül minden délelőtt lesz edzés 10:00-tól.
Jó pihenést kívánok Mindenkinek! |
XXXI.Szent István Kupa Országos úszóverseny
|
|
Idén is megrendezésre kerül a Szent István Kupa Esztergomban.
V erseny helye: Esztergom Szent István Városi Fürdő nyitott medencéje. Esztergom Bajcsy-Zs. u. 14.
Verseny ideje: 2011. július 3. vasárnap 10 óra. Bemelegítés 9 órától.
10 órától BEMUTATó ÚSZáS.
Versenyszámok:
- 50 m lány hát 04 és fiatalabb, 03, 02, 01
- 50 m fiú hát 04 és fiatalabb, 03, 02, 01
- 100 m lány hát 00, 99, 97-98, 96 és idősebb
- 100 m fiú hát 00, 99, 97-98, 96 és idősebb
- 50 m lány mell 04 és fiatalabb, 03, 02, 01
- 50 m fiú mell 04 és fiatalabb, 03, 02, 01
- 100 m lány mell 00, 99, 97-98, 96 és idősebb
- 100 m fiú mell 00, 99, 97-98, 96 és idősebb
- 50 m lány pillangó 02 és fiatalabb, 01, 00, 99, 97-98, 96 és idősebb
- 50 m fiú pillangó 02 és fiatalabb, 01, 00, 99, 97-98, 96 és idősebb
- 50 m lány gyors 04 és fiatalabb, 03, 02, 01
- 50 m fiú gyors 04 és fiatalabb, 03, 02, 01
- 100 m lány gyors 00, 99, 97-98, 96 és idősebb
- 100 m fiú gyors 00, 99, 97-98, 96 és idősebb
- 4x50 m fiú vegyes váltó 99
- 4x50 m lány vegyes váltó 01
- 6x50 m mix gyors váltó 96 és idősebb (3 fiú és 3 lány)
|
Nyári úzó edzőtábor
|
|
Az egyesületi gyerekek számára edzőtábort hirdetünk!
Helyszín: Dorog Városi Uszoda
Az edzőtáborok időpontjai: 2011.június 20.-24.(Előkészítő csapat)
2011. június 27.- július 1. (Előkészítő csapat)
2011. július 4.- július 8. (Nagycsapat)
2011. augusztus 1.-5. (Előkészítő csapat)
2011.augusztus 8.-12. (Nagycsapat)
Az edzőtábor díja: 15.000 Ft/hét
A tábor napközis jellegű, hétfőtől-péntekig reggel 8 órától délután 16 óráig tart.
Heti 10 edzésen (minden nap egy délelőtti és egy délutáni úszóedzésen) vesznek részt a gyerekek.
A tábor díja tartalmazza a napi két étkezés, az uszodába való belépések, elméleti oktatások és az edzések díját, valamint a tábori programokkal kapcsolatos minden egyéb költséget is.
Jelentkezés az edzőtáborba telefonon a következő telefonszámon: +36 30/355 7906
További információért vagy jelentkezéssel kapcsolatos kérdések esetén állok rendelkezésetekre!
Szabó-Rácz Petra |
Sátorbontás
|
|
Kedves Szülők és Gyerekek!
A sátorbontás miatt a jövő heti úszóedzések elmaradnak!
A szárazföldi edzés időpontja:
2011. június 3. (péntek) 17:00 |
Új-Hullámosok találkozója
|
|
Május 21.-én kerül megrendezésre az Új-Hullámos gyermekek közti barátságos verseny a Pesterzsébeti Uszodában. A három helyszín - Dorog, Piliscsaba és Pesterzsébet - kis úszói izgatottan készültek a hétvégi megmérettetésre.
Az egyesületünk előkészítő csapatával ismét útra kelünk...
Az első osztályosok hátúszásban, a második és harmadik osztályosok hát-mellúszásban, míg a negyedik osztályos úszók hát-mell-gyorsúszásban mérhetik össze erejüket.
Az utazást egyénileg kell megoldani mindenkinek!
A verseny időpontja:
2011. május 21.
12:00-óvodás korosztály
13:30-iskolások
A verseny helyszíne:
Pesterzsébeti Uszoda
Budapest 1203, Zodony u.1.
Megközelítés:
http://www.pesterzsebetiuszoda.hu/index.php?page=contact |
Éremzápor Veszprémben
|
|
Egyesületünk előkészítő csapata tarolt a Veszprém úszósuli által rendezett körversenyen. A 2000 és később született versenyúszók részére meghirdetett verseny 2011, április 30.-án került megrendezésre a Veszprémi Uszodában. A gyerekek értékelése korosztályonként történt. A csapat lánytagjai hozták a formájukat: Kovács Boglárka a 2002-ben születettek között 1. helyezést ért el 50 m gyorsúszásban, 2. helyezést 50 m mellúszásban, és 3. helyezést 50 m hátúszásban. 2003-ban születettek között Lukács Leila 3 ezüstéremmel, Trexler Sára 2 bronzéremmel gazdagodott. A legkisebb úszóink Merész Bence (2004) és Simonek Renáta (2004) egy-egy ezüstéremmel tért haza. Reni 50 m mellúszásban messze maga mögött hagyott mindenkit, így a dobogó legtetejéről mosolygott le ránk az eredményhirdetéskor. A csapat váltójának a 5. helyre sikerült beúsznia magát. A váltó tagjai: Tresz Dániel (2000); Latorcai Dávid (2000); Dombrády Bence (2002); Kovács Boglárka (2002); Lukács Leila (2003); Simonek Renáta (2004). |
Úszóink újra a rajtkövön
|
|
A Veszprémi úszó Klub versenyt hirdet az 1999 és később született versenyzők részére.
A verseny időpontja: 2011. április 30. (szombat) 10:00
Helyszín: Veszprémi Uszoda, Veszprém Március 15 u. 5 .
A veszprémi uszoda medenceterébe utcai cipővel belépni TILOS!
A különbusz 6:30-kor indul a Dorogi Városi Uszoda elől!
Másnap versenycsapatunk 2000 és korábban született úszóival Székesfehérvárra utazunk.
A verseny időpontja: 2011. május 1. (vasárnap) 9:30
A verseny helyszíne: Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Uszoda
Indulás: 6:00 Dorog Városi Uszoda
|
Tavaszi szűnet
|
|
Kedves Szülők!
A tavaszi szünet miatt április 21.-én (csütörtökön) 22.-én (pénteken) és 26.-án (kedden) az edzések időpontja megváltozik. A foglalkozások mindhárom nap délután 3 órától 4 óráig tartanak.
A reggeli edzések, és a hétfői óra elmarad!
Az elmaradt kirándulás tervezett időpontja: 2011. április 23. 9:00
Gyülekező: Dorog Városi Uszoda
Kellemes Húsvéti ünnepeket Kívánok Nektek és minden kedves úszónknak! |
Elmarad az edzés!
|
|
Kedves Gyerekek!
2011.április 14.-én (csütörtökön) este, és 15.-én (pénteken) reggel az edzések elmaradnak!
A hétfői edzésen újult erővel várok mindenkit! |
Nyílt napok
|
|
Minden hónap első hetének délutáni úszóedzései látogathatók a szülők számára.
Szeretettel várok mindenkit!
|
Fogadóórák az uszodában
|
|
Kedves Szülők!
Minden hónap első szerdai edzése után fogadóórát tartunk az uszodában. Szülői kérdésekkel, egyéni versenyeztetéssel kapcsolatban állunk rendelkezésetekre.
Konzultációs időpontok:
2011. április 6. (szerda) 17:00-18:00
2011. május 4. (szerda) 17:00-18:00
2011. június 1. (szerda) 17:00-18:00 |
Csaba László Dorogon
|
|
2011.03.10.-én (csütörtökön) az esti edzésünkre látogat Dr. Csaba László.
A Testnevelési Egyetem (TF) Úszó Tanszékének tanára terveink szerint idén is több alkalommal ellátogat a foglalkozásokra, és tapasztalataival, hasznos tanácsaival segíti az egyesületben zajló szakmai munkát. |
Ismét a szabadban!
|
|
Végre itt a tavasz, ezért megkérem a kicsiket és nagyokat, hogy március 9.-től melegítő, és futócipő nélkül ne induljanak el otthonról a szárazföldi edzésre! Kihasználva a szép időt irány a futópályá |
"Tempózz velűnk!" program
|
|
A Tempózz velünk program célja az edzők által a gyermek képességeinek, illetve akarati tényezőinek felmérése.
Az 45 perces foglalkozásokon az úszómozgás tanításán kívül az óra második felében labdás ügyességi játékokkal labdaérzéket fejlesztünk.
A foglalkozásokat minden hétfőn és pénteken 10:00-tól 10:45-ig tartjuk.
A program kezdete:
2011. február 7. (hétfő) 10:00-10:45
A 16 alkalom után az első szülői értekezlet 2011.április 1.-én lesz, amelynek keretében részletes tájékoztatást fogunk adni a gyerekek képességeiről, illetve a jövőbeli terveinkről.
Felmerülő probléma esetén állunk rendelkezésükre!
Szabó-Rácz Petra
az Új-Hullám Úszó SE edzője
Tel: 30/355-7906
Email: ujhullamse@gmail.com
Szarvas Dávid
a Új-Hullám Vízilabda Iskola edzője
Tel: 30/865-4000 |
Egységben az erő!
|
|
Az egységes megjelenést szolgáló Új-Hullám logóval ellátott, névre szóló köntösök elkészültek!
A köntösök átvehetők az edzések után! |
Versenyben a legjobbakkal!
|
|
Az elmúlt két hétben bizonyították versenyzőink, hogy az ország legnevesebb egyesületeinek sportolói között is megállják a helyüket.
Február 12.-én a 2000-ben és előbb születettek, míg február 19.-én a 2000-nél később születettek mérték össze erejüket.
Versenyzőink egyéni legjobb eredményeiket megúszva szenzációs formában voltak.
Ezúton is gratulálunk kicsiknek, nagyoknak egyaránt! |
Irány a Komjádi Uszoda!
|
|
2011. február 12.-én kerül megrendezésre a Budapest Kupa első fordulója a Komjádi uszodában, amelyet a 2000-es korosztálnál idősebb versenyzők számára rendeznek meg.
A verseny 15:00-kor kezdődik, így 13:00-kor indul a különjárat az uszoda elől!
Bízunk benne, hogy úszóink itt is helytállnak majd! |
Év vége
|
|
Eljött az év vége, így eljött az ideje a köszönetnyilvánításnak is.
Ezúton szeretnénk megköszönni a Szülők támogatását, akik nélkül nem tudnánk végezni a munkánkat. Erre az elkötelezett segítségre számítunk 2011-ben is!
Köszönjük a gyerekeknek is az egész éves hozzáállásukat, edzőink elkötelezettségét, támogatóink segítségét.
Mindenkinek Kellemes Karácsonyi ünnepeket és Boldog új évet Kívánunk! |
Érmek a diákolimpián
|
|
Három érmet szereztünk a 2010. december 14-ei Komárom-Esztergom megyei úszó diákolimpián! Az érmeken hárman osztoztak, Soós Tamara, Latorcai Zsófia, és Nyilas Kornél.
Eredmények:
100 m mellúszás: 3. Soós Tamara
100 hátúszás: 2. Latorcai Zsófia
50 m gyorsúszás: 1. Nyilas Kornél
Az eredmények alapján Nyilas Kornél részt vehet a márciusi országos döntőben is.
Gratulálunk versenyzőink teljesítményéhez! |
Vízmű Kupa
|
|
Négy érmet szereztek versenyzőink a 2010. december 12-én, Tatabányán megrendezett Vízmű Kupán. A hagyományos viadalra olyan erős klubok is eljöttek, mint a dunaújvárosi egyesület, vagy a Jövő SC. A gépi időméréssel rendezett versenyen 10 fővel indultunk.
érmeseink:
200 m gyorsúszás: 3. Nyilas Kornél
200 m vegyesúszás: 2. Nyilas Kornél
400 m gyorsúszás: 3. Juhász Dániel
100 m mellúszás: 2. Juhász Dániel
|
Sikerek Pécsett
|
|
Nagyszerűen szerepeltek versenyzőink a pécsi, 14.ANK Delfin Kupán!
A baranyai versenyre teljes csapattal utaztunk. Sok értékes helyezés mellett négy éremmel is büszkél-kedhetünk!
Eredmények:
2002-es korosztály, 25 m gyorsúszás: 2. Szendi Balázs
2001-es korosztály, 25 m pillangóúszás: 2. Párkányi Réka
2000-es korosztály, 50 m gyorsúszás: 1. Nyilas Kornél
50 m pillangóúszás: 1. Nyilas Kornél
Nyilas Kornél bejutott a csillagszóró verseny döntőjébe is, amelyben az 50 méteres gyorsúszószámok győztesei mérkőztek meg egymással. Kornél a nála idősebbek között is a harmadik helyet szerezte meg.
Minden versenyzőnknek gratulálunk! |
Dietetikus volt a vendégűnk
|
Február közepén Éberhardtné Berecz Zsuzsanna dietetikus, egészségfejlesztő volt a vendégünk a Petőfi Sándor általános Iskolában.
Az úszóink és szüleik számára megtartott előadásában a helyes táplálkozásról beszélt, amely a sportoló gyermekeknél különösen fontos.
Az előadás vázlatát a gyerekek és a szülők is megkapták, így odahaza is tanulmányozhatják a szakanyagot.
A hallottak rögzítése és alkalmazása céljából a gyerekek márciusban étrendnaplót vezetnek. Célunk, hogy ez a későbbiekben is gyakorlattá váljon számukra, s hogy a helyes táplálkozás beépüljön az életvitelükbe |
Elkészűlt az egyesűletűnk honlapja!
|
|
Reméljük, hogy ezzel is hozzá tudunk járulni a nálunk folyó munka megismertetéséhez, és az úszás megszerettetéséhez! Igyekszünk minden olyan velünk kapcsolatos hírt, információt közölni, amelyek az egyesület életében fontosak. Bízunk benne, hogy ez segíti a szülőkkel, és a partnereinkkel való kapcsolattartást. |
|
|
AKTUÁLIS
|
|
|
|
|
| Edzések |
|
A versenycsapat 2011. szeptember 5-étől heti 5 edzésen vesz részt. Ebbe a csoportba jelenleg 14 gyermek tartozik. Az előkészítő csapatnak heti 4 edzést biztosítunk. Jelenleg ez a csoport folyamatosan bővűl. A Tempózz Velűnk! ("T.V."-kiscsapat) edzéseit szintén Szabó-Rácz Petra tartja heti három alkalommal, délután 15 órától. |
|
részletek »
|
|
| Hasznos oldalak |
|
Itt megtekintheted az úzással kapcsolatos fontos és érdekes honlapokat! |
|
részletek »
|
|
|